Önkéntességre hív a Magyar Református Szeretetszolgálat

2021. május 14-15-én szervezi meg tizenharmadik alkalommal Szeretethíd elnevezésű önkéntes akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programra olyan magánszemélyek és közösségek jelentkezését várják, akik saját lakókörnyezetükben szívesen végeznének önkéntes tevékenységet. A regisztráció március 22-én indult a szeretethid.hu honlapon.

A Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok a Magyar Református Szeretetszolgálat egyik legnagyszabásúbb programja, mely 2009-es indulása óta már több tízezer embert szólított meg önkéntes tevékenység végzésére idehaza és a környező országok magyarok lakta településein. A legtöbb csoport ilyenkor környezetét igyekszik az összefogás erejével szebbé tenni, így több tucat játszótér, közpark, templomudvar és temetőkert is megszépült a Szeretethídnak köszönhetően. Másik jellemző segítő tevékenység az idősek, betegek vagy fogyatékkal élők felé történő odafordulás: zenés-verses műsorokkal vagy saját készítésű süteményekkel is megörvendeztették már az önkéntesek az évek során a környezetükben élőket.

A koronavírus világjárvány miatt még inkább felértékelődtek a személyes kapcsolatok, egymás segítése, támogatása még hangsúlyosabbá vált a világon. Ahogyan az akció jelmondata is hirdeti: Legyetek felkiáltójellé! – vagyis mutassunk példát környezetünk számára azzal, hogy egyénileg vagy csoportosan valamilyen önkéntes szolgálatot vállalunk. Az elmúlt évben a világjárvány ellenére is több ezer önkéntes építette a Szeretethidat, a veszélyhelyzet számos új segítő feladat ötletét adta, ilyen például a bevásárlás egyedülálló, idős szomszédjainknak, online meseolvasás vagy korrepetálás.

A 13. Szeretethíd 2021. május 14-15-én kerül megrendezésre, melyre a regisztráció március 22-én elindult a program megújult honlapján, a http://www.szeretethid.hu/ oldalon. A szervezők bíznak abban, hogy május közepére már gondtalanabbak lehetnek a mindennapjaink, de arra kérnek minden jelentkezőt, hogy tartsák be az érvényben lévő járványügyi szabályokat, és lehetőség szerint kisebb csoportokban, a szabadban végezzenek önkéntes feladatokat. Az idei programmal csatlakozott a Szeretetszolgálat az Önkéntesség Magyarországi Éve kezdeményezéshez, melynek célja a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség szerepének hangsúlyozása.

You may also like...