Szent Dömötör napi Behajtási és Betakarítási ünnep

A Vértesi Református Egyházközség fenntartása alatt álló Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény és a Família Családsegítő Alapítvány idén októberben újra megrendezte a Szent Dömötör napi Behajtási és Betakarítási ünnepet Létavértes város Önkormányzata támogatásával a Pöttöm majorban, Létavértesen. Ez a program 2020-ban indult újtára a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, hagyományőrző és hagyományteremtő céllal. A délelőtti lovas programok szervezésének amellett, hogy kedvezzünk a lovas sportok iránt elhivatott fiataloknak, célja hogy a már lovas hagyományokkal rendelkező Létavértesen újra fellendítsük a lovaskultúrát, és kinevelődjön egy olyan lovas generáció, akik példaként járnak elől az egészséges életmód, a hagyományőrzés, a felelős állattartás és a közösségépítés terén. A Patadobogtató lovas ügyességi verseny és 7próba megmérettetésen kívül, „Lovas stílusok a nagyvilágból” címmel is láthattunk ezzel kapcsolatos látványos lovasbemutatót. A délután folyamán Tanyasi Walking-on (a Létavértesi Walking csoport jóvoltából) , kakasfogó, tojásgyűjtő, Tanya Bikája és Bikánéja , és Házaspárbaj versenyen vehettek részt a látogatók. Színpadi előadásból sem volt hiány. A Kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese a Cifra Palota Bábcsoport előadásában és a Háry János vidám színdarab a Csárda Muri felnőtt és a Dimitrifjak gyermek színjátszók illetve a Zimberi Banda népzenekar közös produkciója nagy sikert aratott a rendezvényen. A közös csergetést a Villongó néptánccsoport tűz körüli Tanyataposó táncháza és előadása zárta. Kísérő programként népi játszóházban, kézműves foglalkozáson vehettek részt, lovagolhattak, állatokat etethettek, simogathattak. A főzőversenyen és a Madár ijesztő készítő versenyen több intézmény és civil szervezet is részt vett, akik díjazásban részesültek. A rendezvényt az M5 televízió is meglátogatta, és közvetített a helyszínről. Köszönjük a támogatást!

Szilasi Zsanett Ildikó

You may also like...