Author: Szilágyi János

Lelkészbeiktató ünnepi istentisztelet a Kistemplomban

Látótávolságból hallótávolságba, hallótávolságból párbeszédbe, párbeszédből újjászületésre Lelkészbeiktató ünnepi istentisztelet a Kistemplomban Látótávolságból hallótávolságba, hallótávolságból párbeszédbe, párbeszédből újjászületésre – fogalmazta meg ünnepi igehirdetésében Ft. Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke János evangélista alapján...

Ökumenikus Ifjúsági Imaalkalom

Mindnyájan1 Az Ökumenikus Imahét nulladik nappal indul idén. Idén 2025. január 19-26. között rendezik meg az Ökumenikus Imahetet. A görögkatolikusok lesznek a nulladik nap házigazdái a Petőfi téren, a fiatalok figyelmét felhívva az ökumené...

Kórustalálkozó Hajdúbagoson

Isten kegyelméből megérhettük a 2024-es esztendőt és már második alkalommal rendezhette meg a gyülekezet hagyományteremtő céllal a Debreceni Református Egyházmegye vidéki/falusi gyülekezeteinek a részvételével az októberi/reformációs kórustalálkozót. A találkozó célja nem volt más, mint...