- Next story 2013. 4. szám
- Previous story 2013. 2. szám
Page likes: 1,525
6 days ago
Egyházmegyei Evangelizáció 2026.Október 15. 18 óra - DerecskeOktóber 16. 18 óra - NagylétaOktóber 17. 18 óra - Debrecen-HomokkertImádkozz-Hatsz!Imádkozz velünk!
3 weeks ago
Buzás Árpád lelkipásztor húsz éves Álmosdi gyülekezeti szolgálatáért adott hálát Istennek ma az álmosdi gyülekezet. Nagytiszteletű úr húsz éve érkezett Álmosdra, ahol a gyülekezet és a saját életét is megváltoztatva, Istenbe vetett hittel kezdett hozzá a gyülekezet építéséhez. Hosszú és fáradságos munkát végzett az egész gyülekezet közösségével együtt. A mai hálaadó alkalom nem lezárta az elmúlt húsz évet, csak lehetőséget adott arra, hogy megköszönjük Istennek mindazt, amit megáldott Álmosdon.
Az ünnepi alkalmon Fekete Károly püspök úr Lukács evangéliumának 14. fejezet 15-24. versei alapján hirdette Isten igéjét. Mint elmondta, akárcsak a példázatban, Buzás Árpád húsz évvel ezelőtt megkezdte Álmosdon a hívogatást, mert ő maga is Jézustól elhívott ember.
Az igehirdetés után Diószegi Béláné, a gyülekezet főgondnoka emlékezett vissza az elmúlt húsz évre, majd Hadházi Tamás esperes úr és Szilágyi János főgondnok köszöntötte nagytiszteletű urat és adta át a Debreceni Református Egyházmegye közösségének ajándékát, további sok áldást kívánva a lelkipásztornak és családjának, valamint az egész gyülekezetnek.
Nagytiszteletű urat köszöntötte még a Hegyközszentmártoni testvérgyülekezet lelkipásztora, a településen szolgáló görögkatolikus szolgatársak, az egyházi- és világi intézmények vezetői, Álmosd polgármestere, valamint testvérei nevében nővére.
A hálaadó alkalmon a Nagyvárad Belvárosi Baptista gyülekezet rézfúvós együttese dicsőítette Istenünket.
Istenünk áldja meg Buzás Árpádot, családját, és az egész álmosdi gyülekezetet, hogy további évtizedekig tudják folytatni a megkezdett munkát!
...
4 weeks ago
Fórumbeszélgetést kezdeményezett a Debreceni Református Egyházmegye Közgyűlése, melyet az Egyházmegye Választó Bizottsága a mai napon rendezett meg. Egyházmegyénk gyülekezeteiből 99 érdeklődő lelkész, presbiter testvér volt kíváncsi a Kossuth utcai gyülekezet által összeállított témák átbeszélésére. A beszélgetést Tóth Tamás lelkipásztor moderálta, majd Oláh Attila a Választási Bizottság elnöke tartott a szeptember 11-ig tartó időszakra vonatkozó tájékoztatást.
A beszélgetésen olyan témákról mondták el a megjelentek véleményüket, mint a Az egyház (gyülekezeteink) legfontosabb kihívásai és küldetése ma; Missziói és teológiai szempontok a következő 6 évre; Milyen típusú vezetőket szeretnénk?; A vezetők hétköznapi feladatai és jelenléte valamint Mi segítené a presbitériumokat a döntéshozatalban szeptember és november között? A témakörök mentén elmondott vélemények széles körben fedték le gyülekezeteink kérdéseit, gondolatait.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött és elmondta véleményét, valamint a Választási Bizottságnak az alkalom szervezését!
A mostani beszélgetésnek lesz folytatása: a jelölő közgyűlés után a jelöltek bemutatkozásával folytatódik a fórum, melynek pontos időpontját később határozza meg a Választási Bizottság.
...
1 month ago
„Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat!
Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!"
(1Krón 16,10-11)![]()
Kedves Presbiter Testvérek!![]()
Szeretettel köszöntelek benneteket a nyár utolsó heteiben! Reménységem, hogy valamennyiőtök mögött tartalmas és pihentető időszak van, amely családjaitokban és gyülekezeteitekben is sok áldással járt!
Tudom, hogy augusztus második fele még a pihenés, a kikapcsolódás és a feltöltődés ideje. Ugyanakkor hivatalban lévő presbiterként néznünk kell előre is, hiszen egyházunk és gyülekezeteink életét meghatározó események várnak ránk az őszi időszakban.
Mindezek számbavételével tisztelettel emlékeztetlek kedves mindnyájatokat arra, hogy hamarosan megkezdődik a 2026/2027. évi presbiterképző év, ami számunkra azt jelenti, hogy folytatódnak a már elkezdett presbiterképző alkalmak. A képzések tematikáját, időpontját és helyszínét rövid időn belül, elektronikus levélben fogjuk kiküldeni minden kedves érdeklődő presbiternek, gyülekezeti tagnak.![]()
Mindezek reménységében azt hiszem sokunknak nagy megtiszteltetés és öröm, hogy addig is lehetőséget kapunk a találkozásra és a beszélgetésre, amelyet egyházunk jövője érdekében fontos és kötelességünk megtenni.
Így hívom fel a presbiter testvérek figyelmét az egyházmegyénk Választási Bizottsága által korábban kiküldött eseményre, a 2026. augusztus 28-án (péntek) 17.00 órakor az Esperesi Hivatal (Debrecen, Kálvin tér 17.) Nagytermében tartandó FÓRUMBESZÉLGETÉSRE, amelynek részleteit a 2-3. oldalakon találhatjátok.![]()
Mi, Amászajhoz hasonlóan (1Krón 12,19), mint lélekkel telt munkatársak, felelősséggel tartozunk azért, hogy miként tudunk, miként kell szolgálnunk presbiterekként, elöljárókként Istennek, az Ő dicsőségére, Egyházunk, közösségeink épülésére. A fórumbeszélgetés érinti közvetve, illetve közvetlenül is a szolgálatainkat a Presbiteri Szövetségben és a Református Egyházban.
Ez alkalommal is legyünk együtt, és felelősségteljesen, építő szándékkal vegyünk részt a beszélgetésben, az eszmecserékben!![]()
Isten áldása legyen a 2026-2027. évi presbiterképző alkalmainkon, és legyen áldás az augusztus 28-i fórumbeszélgetésen is!![]()
Debrecen, 2026. augusztus 18.![]()
Áldáskívánással:![]()
Török Csaba Pál
Isten megváltott gyermeke az Úrban
...
2 months ago
Hétfőn megnyitotta kapuit az idei Debreceni Egyházmegyei Nyári Ifjúsági Tábor Berekfürdőn a Megbékélés Házában, amely témájában csatlakozik a Magyarországi Református Egyház által meghirdetett Imádság Évéhez.
A tábort Hadházi Tamás esperes úr nyitotta meg, amikor 75 fiatal hallgatta gondolatait. A fiatalok egyházmegyénk különböző gyülekezeteiből érkeztek, hogy együtt dicsőítsék Mindenható Urunkat, ezzel is megalapozva és erősítve gyülekezeteink kapcsolatait. A táborban 5 lelkész testvérünk végzi az igei tanítás szolgálatát, vezeti a dicsőítést, valamint 5 kiscsoportos körben beszélik meg a tanításon hallottakat.
A fiatalok együtt sportversenyeken (foci-, röplabda bajnokság), tábortűz, közös beszélgetések alkalmával ismerhetik meg egymást, épülhetnek egymás és a táborvezetők hite által.
Köszönjük az ifjaknak, hogy eljöttek, a táborvezetőknek, hogy örömmel áldozták idejüket a tábor előkészítésére és lebonyolítására, és Istenünknek, hogy lehetőséget biztosított az együttlétre!
...
