A REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDULÓJÁNAK JEGYÉBEN VILÁGSZTÁROKAT VÁR A CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL

Hagyományaihoz híven a Filharmónia Magyarország idén is megrendezi egyházzenei rendezvénysorozatát. A reformáció ötszázadik és a magyar reformátusság alapításának négyszázötvenedik évfordulójának tiszteletére Debrecen kerül a középpontba, de május 30. és június 5. között Nyíregyháza, Budapest, Pécs és Békéscsaba templomaiban is felcsendülnek fél évezred protestáns zenei remekei.  

Külföldi kiválóságokat és a magyar kórus kultúra nagyjait vendégül látó fesztivál Isten és ember a zene által tovább erősíthető kapcsolatának megélésére szólít hívőt és nem hívőt egyaránt. Kárpát-medencei Református Kórustalálkozó, káprázatos szabadtéri nagykoncert, orgonahangverseny, egyházzenei szakmai napok és természetesen világsztár vendégek színesítik a programot. A három évvel ezelőtt megújult esemény időpontja mindig a Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösdhöz kötődik. A 2017-es év fesztiváljának fővédnöke Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, védnöke Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: Olyan eseménysort álmodtunk meg, amit minden keresztény egyház magáénak tudhat, egyúttal megmutathatja hazai értékeit, mindennapos szolgálatának gyakorlatát, továbbá bemutathatja külföldi, nagy hagyományú együtteseit saját közösségeinek, a zene iránt nyitott „kívülállóknak”. Egyházzenészként magam is osztom Böcskei László nagyváradi püspök atya gondolatait: „Imáiban a hívő ember Isten megszólítására törekszik, s ezt a lehető legszebb módon szeretné megtenni, ez a lelkiekből táplálkozó, észlelhető szépség az alapja valamennyi egyházzenei darabnak.

A tavalyi fellépők, a Vatikáni Sixtus-kápolna kórusa és a Monserrati Bencés Apátság fiúkórusa után idén a világhírű New College Oxford Kórusa a fesztivál nyitó napján, május 30-án, kedden 20.00-kor Budapesten a Mátyás-templomban, május 31-én 19.30-kor a debreceni Református Nagytemplomban, június 1-jén Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban 19.30-kor, június 2-án, pénteken 19.30-kor pedig Pécsett a Bazilikában con spirito-val, azaz lelkesült lélekkel szólaltatja meg, Schütz, Bach, Taverner, Tallis és Byrd műveit. A New College Oxford Kórusa az Egyesült Királyság egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező énekegyüttese. A középkorban nemcsak az éneklés volt feladatuk, de a nagy társadalmi becsben álló egyetemi hallgatók is elszalajthatták a fiúkat egy-egy korsó sörért. Ma már a világ vezető kórusai között szerepelnek. Szintén világklasszis együttes a King’s Singers ikonikus a capella formációja: június 2-án 19.30-tól a debreceni Kölcsey Központ, június 3-án szintén 19.30-tól a békéscsabai Evangélikus Kistemplom közönségéhez hozza el utánozhatatlan hangzáskultúráját. A hangversenyeken Saint-Saëns, Brahms, Chilcott darabjai mellett – tisztelegve a magyar közönség előtt – Kodály: Mátrai képek és Galántai táncok kórusművei csendülnek fel. A június 2-i koncerten a Kodály Filharmonikusok Debrecent és a Kodály Kórus Debrecent Somogyi-Tóth Dániel és Szabó Sipos Máté dirigálja. A debreceni koncert társzervezője a Kodály Filharmónia Debrecen. A békéscsabai hangversenyen orgonán közreműködik Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója és művészeti vezetője.

Debrecenben Magyarország legrégibb folyamatosan működő kórusa, a Debreceni Református Kollégium Kántusa 1739 óta megszakítás nélkül szolgálja a nemzeti kultúra és az egyházzene ügyét. Főhajtásként ezen évszázados misszió előtt a „protestáns Rómában” szervezik a 2017-es Egyházzenei Találkozót orgonisták, kántorok, karvezetők részére. Orgona az igehirdetésben címmel a debreceni Szabadságtelepi Református Templomban június 1-jén 10 órától egész napos programra érkeznek a szakemberek. Egyházzenészek és egyházi iskolák énektanárai számára szerveznek szakmai napot június 2-án a debreceni Református Kollégium Dísztermében Protestáns hagyomány az európai egyházi zenében témakörben. A Kárpár-medencei Református Kórustalálkozó I. Hangversenyét június 3-án 15 órától a debreceni Nagytemplomban térítésmentesen látogathatja a közönség, csakúgy, mint a Kárpát-medencei Református Kórustalálkozó II. Hangversenyét, amelyhez június 3-án 19 órától nyitja meg kapuit a debreceni Nagytemplom. Pünkösdvasárnap, június 4-én 19.30-tól a debreceni Kossuth tér (esőhelyszín a Kölcsey Központ) káprázatos kórustalálkozó helyszíne lesz. A Szimfonikus zsoltárok nagykoncert egyben Debrecen város ünnepi estje a reformáció 500. évfordulója tiszteletére. Az ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött szabadtéri hangverseny szólistái a két kiváló ifjú énekművész, Fodor Beatrix (szoprán) és Horváth István (tenor) lesznek. A hat kórust és énekkart, valamint a Kodály Filharmonikusok Debrecent Somogyi-Tóth Dániel dirigálja. A hangszerek királynője Pünkösdhétfő estéjén kap szerepet a sokszínű programban. Karasszon Dezső és Pálúr János orgonahangversenye zárja az idei Con Spirito Egyházzenei Fesztivált június 5-én a 19 órakor kezdődő koncerten. Az impozáns Nagytemplomi templomtérben hol diadalmasan, hol könyörgőn szólalnak majd meg a Sweelinck zsoltárai, Gárdonyi, Bach orgonakoráljai, valamint Pálúr János improvizációja, ünnepelve az isteni irgalom pünkösdjét.

Jegyárak és további információk a www.egyhazzeneifesztival.hu oldalon találhatók.

Pécs, 2017. május 4.

You may also like...