Debreceni Református Egyházmegye weblapja
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2016. május 10-én kedden 18 órától a Karakter 1517 Könyvesbolt És Kávézóba, ahol Debreczeni Tibor Csokonai-díjas előadóművész és címzetes főiskolai tanár monodrámáját láthatják. A belépés ingyenes, de regisztráció szükséges a www.nagytemplom.hu-n található űrlap...
Az Alsójózsa-i református templomban 2016. május 8-13 között „Lélek és Élet” címmel 18 órai kezdettel esti istentisztelet sorozat keretén belül mélyülhetnek el az érdeklődők az Apostoli Hitvallás Szentlélekről szóló tanításában. A Debreceni Hittudományi Egyetem...
A Magyar Református Szeretetszolgálat rendezésében idén is lesznek Kárpát-medencei önkéntes napok, azaz Szeretethíd. A 2016. május 20 és 21 közötti programokra a gyülekezetekben lehet jelentkezni.
Május 15-én jótékonysági rendezvényt tartanak Mikepércsen, a református parókia udvarán, melyre szeretettel várnak a szervezők minden érdeklődőt. A „Pünkösdi Sokadalom” kedvezményezettje ebben az esztendőben a Nagygalambfalvi Református Egyházközség, Mikepércs erdélyi testvértelepülése. A székely falu...