A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa 2020. november 4-én videókonferencián tartott megbeszélésén áttekintette az egészségügyi válsághelyzet (koronavírus-járvány) kapcsán tett kormányzati és közegészségügyi intézkedéseket és azok hatását istentiszteleti életünkre és gyakorlatunkra. Mindezek alapján a következő felhívással fordulunk szolgatársainkhoz:
Lelkipásztor testvéreink és gyülekezeteink kötelessége, hogy hatályos törvényeink és rendelkezéseink értelmében minden templomi és templomon kívüli egyházi alkalmon példamutatóan és szigorúan tartsák be a hatósági előírásokat, valamint a távolságtartási, maszkhasználati és fertőtlenítési szabályokat.
Kérjük, hogy templomainkban, gyülekezeti termeinkben és a lelkészi hivatalokban helyezzenek ki kézfertőtlenítőt.
Rendszeresen végezzenek a padokra, asztalokra is kiterjedő fertőtlenítő takarítást.
Gondoskodjanak a gyülekezeti alkalmaink előtt és után az alapos szellőztetésről.
Az állami rendelkezések értelmében a lelkészi hivatalok nyitvatartási idejében minden ott tartózkodónak kötelező a maszkhasználat és a távolságtartás betartása. Kérjük, hogy erre jól látható felirattal is hívják fel a figyelmet.
ISTENTISZTELETEK
Kérjük, hogy istentiszteleteken és bibliaórákon a templomi padokban (ülésrend megjelölésével) biztosítsák a megfelelő távolságtartást. Ahol székek vannak, ott csak minden harmadik széken üljenek, vagy rendezzék be a termet a megszabott távolsághoz igazítva. Ugyanez vonatkozik presbiteri és más egyházi gyűlésekre.
Javasoljuk, hogy istentiszteleteinken csökkentsék a gyülekezeti éneklést egy-egy kezdő és záró énekversre. A gyülekezet további közös éneklése helyett – ha lehetőség van rá – hangszeres zene szóljon.
Kérjük, hogy előzetes hirdetések útján is nyomatékosan hívják fel gyülekezeti tagjaink figyelmét arra, hogy az istentiszteleten és egyházi gyűléseken kizárólag orrot és szájat eltakaró maszkban lehet részt venni.
Kérjük, hogy a lelkipásztorok az istentiszteleten, gyülekezeti alkalmakon, kazuális szolgálatok végzésekor csak megszólalásuk idejére vegyék le az arcmaszkot! Ugyanez vonatkozik az egyházi vagy más gyűlésekre is, illetve más, települési, iskolai, intézményi és közösségi rendezvényekre is.
Kérjük, hogy az istentiszteleteken kerüljék a kontaktussal járó üdvözlés és elköszönés minden formáját.
EGYÉB SZOLGÁLATOK
Kérjük, hogy legyenek külön figyelemmel arra, hogy az esküvői és a temetési gyülekezet tagjai is tartsák be a járványügyi biztonsági szabályokat, erre a résztvevők figyelmét is hívják fel.
A temetés felvételekor és a temetési szolgálat egész ideje alatt lelkipásztor testvéreink tartsák meg a gyászolóktól a másfél-kétméteres vagy nagyobb távolságot, és erre kérjék meg a jelenlévő gyászolókat is.
A temetések után tartózkodjanak a közvetlen részvétnyilvánítás megszokott gesztusaitól és erre kérjék meg a gyászoló gyülekezet tagjait is.
Javasoljuk, hogy a temetési szolgálat a lehető legrövidebb időre korlátozódjék.
Ahol lehetőség van, ott ajánljuk a kültéri ravatalozást.
Ha csak a sírnál van lehetőség a szertartásra, akkor a ravatalozó előtti és a sírnál végzett liturgiát össze kell vonni, de a feltámadás igéi és az apostoli hitvallás mindenképpen hangozzon el!
Kérjük, hogy a 65 évesnél idősebb vagy krónikus betegséggel élő lelkipásztorok helyett fiatalabb szolgatársak vállalják el a temetést. Az egyházmegyék szükség szerint segítsék a helyettesítések rendjének a kialakítását.
Az adventi és karácsonyi ünnepek közeledtével az Elnökségi Tanács újabb rendelkezéssel fog élni.
Továbbra is kitartóan könyörögjünk Istenhez a járvány elmúlásáért, betegeink gyógyulásáért és gyászoló testvéreink vigasztalódásáért. Isten legyen mindnyájunk őriző pásztora!
Budapest, 2020. november 4.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa