Beszámoló a Presbiteri Szövetség 2019. novemberi alkalmáról

A Debreceni Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének 2019. november 16-án, szombaton, a Debrecen-Széchenyikerti Református Egyházközség templomában megtartott presbiter-továbbképző alkalmán a kebelbeli gyülekezeteinkből mintegy 45 érdeklődő vett részt.

A 10:00 órakor kezdődő nyitó áhítatot Jenei Zoltán a helyi lelkipásztor 1Thessz 3,1-8 alapján tartotta.

Pál apostol a második missziói útja során jutott el Thesszalonikába, Macedónia római tartomány fővárosába, amely a korabeli időkben fontos politikai és kereskedelmi központ volt. A nagyvárosi lakosságban a társadalom minden rétege megtalálható volt. A zsinagógai közösség tagjai itt is elutasították a Krisztusról szóló bizonyságtételt, azonban a görög származású férfiak és nők közül sokan keresztyén hitre jutottak, gyülekezetet alkottak, és elkezdődött a keresztyén közösségi élet és szolgálat e településen is. Azonban, mint oly sok esetben annak idején és a történelem folyamán, támadtak ellenségek, akik igyekeztek a megalakult keresztyén gyülekezetet ellehetetleníteni. Pál apostol szívén hordozta a Thesszalonikai Gyülekezetet, követet küld (Timóteus), levelet ír (Kr. u. 50). Az áhítat három vallomástöredék, három üzenet, három kérdés köré épült:
„…már nem bírtuk tovább elviselni…”
Számunkra vajon mi az elviselhetetlen? Türelmetlenek vagyunk a családtagok viselkedése, a körülmények, a munkahelyi viszonyok miatt. Pál apostol a thesszalonikai testvérek lelki állapota miatt aggódott. Kívánatos, hogy a mi szívünket is a szeretteink, embertársaink lelki állapota foglalkoztasson. Legyen „elviselhetetlen” számunkra, hogy még nem tértek meg, hogy nincs lelki növekedés az életükben…
„…hogy megerősítsen titeket, és bátorítson…”
Mi miben, mennyiben szorulunk megerősítésre, bátorításra? Sajnos, számosan megtántorodunk, megerőtlenedünk Krisztus követésében, szolgálatában ma is. Bizony, nem elég hitre jutni, a hitben meg is kell maradni. Nem elég elvállalni egy szolgálatot, abban hűségesen helyt is kell állni. Ne vállaljunk túl sokat!
„…megvigasztalódtunk veletek kapcsolatban…”
Pál apostol nagy örömére, Timóteus jó híreket hozott a Thesszalonikai Gyülekezetről. Vajon velünk kapcsolatban milyen hírek kelnek szárnyra?

Az áhítatot dr. Németh Áron lelkipásztor, a DRHE adjunktusának „Élet a halál után az Ószövetség alapján, kitekintéssel az Újszövetségre” című előadása követte.

Az ószövetségi időkben – az akkori felfogás szerint – ami mozgott, azt élőnek tekintették. A folyó víz, a csillagok, az égitestek mind élőlénynek számítottak. Tudjuk, hogy aki lélegzik az él, mert Isten „lelket lehelt az orrába”. Akiben vér folyik, az él, mert a vér hordozza az életet, melyet Isten számon is kér (1Móz 9,5). Akkor él az ember, ha közösségben van. Az ószövetségi idők nagy részében, úgy gondolták, hogy Istennek megszűnik a hatalma az ember fölött mikor az meghal. A halott ember családtag, továbbra is a közösséghez tartozott. A halottak a Seol-ba, a halál birodalmába kerültek, ahol egy másik dimenzióban, egy másik létformát öltöttek. A hozzátartozók a halottat felkészítették, ellátták olyan eszközökkel, tárgyakkal, amelyeket a Seol-ban „használhat”, mivel elképzelésük szerint, ott tovább „élnek”, hiszen az ember több annál, hogy csak csontok maradjanak belőlük. A Seol képzet nem egyenlő a feltámadás hittel. Énok és Illés nem látták meg a halált, de az ő esetükben nem beszélhetünk feltámadásról. Őket Isten a magához ragadta, de nem olvashatunk mennyországról. A prófétai időkben (Ézsaiás, Dániel) válik világossá, hogy Isten elveszi a halál fölötti hatalmát. „Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott.” (Ézs 25,8).
Az ószövetségi elképzelésekkel szemben, Pál apostol leveleiből megismerhetjük az újszövetségi ember halálhoz való viszonyát „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55). Az Újszövetség igéi már teljes útmutatást adnak a halálról kirajzolódó elképzeléseinkről. Jézus Krisztus teljes bizonyosságot adott, hogy aki hisz őbenne, az nem hal meg, hanem örökké élni fog. Az Evangélium soraiból Pál apostollal együtt vallhatjuk: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38-39).
Az előadásban elhangzottakat az előadó párhuzamba vonta a zenetörténelem két nagyszabású művével, Mozart és Brahms Requiem című kompozícióival.
Az előadással kapcsolatos kérdések keretei belül Kovács Lajos presbiter testvérünk bizonyságtételét hallgathattuk meg, melybő kiderült, hogy a klinikai halál állapotából visszatért testvérünk hite milyen irányba fordult, és milyen magasságokba jutott.

Az előadó elmondta, hogy Istennek van hatalma klinikai halál állapotából az életbe visszahozni az embert. Ez egy újjászületés, újra-születés, hit erősítő, hit mélyítő élmény.

A presbiter-továbbképző találkozó szeretetvendégséggel zárult.
Isten legyen és maradjon gyülekezeteink megtartó, vezérlő pásztora!

Debrecen, 2019. november 16
Török Csaba Pál