Amerikai csengettyűkórus az Árpád téri templomban
Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Southminster Ringers nyilvános koncertjére, az Árpád téri templomba, jövő hét kedden, délután 18 órára!
A belépés ingyenes, az adományokat a templom felújítására fordítjuk.
Az 1969-ben alapított „Southminster Ringers” amerikai csengettyűkórus 25. nemzetközi turnéja keretében immár második alkalommal látogat el Debrecenbe. Első alkalommal 2012. június 22-én adtak nagysikerű koncertet Debrecenben, az Árpád téri templomban. Tagjai 1976 óta skót szoknyát viselnek fellépéseiken, emlékezve ezzel gyülekezetük skót alapítására. Az együttes három és öt oktáv közötti csengettyűkkel zenél, mellyel igazán széles repertoárt tudhatnak magáénak. A klasszikus dallamok mellett játszanak populáris és népzenét is. Hajdú-Bihar megyében csupán ez az egy koncert lesz nyilvánosan látogatható; másik fellépésükkel a debreceni börtönben lévő rabok hétköznapjait kívánják színesíteni. A debreceni közönség számára nyilvánosan látogatható – és ingyenes – koncertet június 28-án (kedd) este 18 órakor rendezik meg az Árpád-téri templomban, melyre sok szeretettel várnak minden zenekedvelő érdeklődőt!