Pocsajban ifjúsági tábort szervezett a református egyházközség

Június 21-27 között szerveztük meg ismét a református fiatalok és gyerekek részére a nyári tábort a gyülekezeti háznál, valamint a templomban, vakációs bibliahét jelleggel.

A napi programjainkat tekintve minden nap bibliaórával, énekekkel kezdtünk a templomban. A bibliai hét témájának címe: Ki áll mögöttem?

Bibliai történetek alapján vettük sorra, hogy a szülők, testvérek, barátok, osztálytársak mellett Isten az, aki mindig mögöttünk van, és marad is mindig. Új énekeket is tanultunk, melyeket a zárónapon adtunk elő a templomban. A délelőttöket kézműves foglalkozásokkal is töltöttük. Közben bőséges tízórai volt.

A melegre való tekintettel du. öt órakor folytattuk tovább a táborozást. Voltak sportos vetélkedők, sportlövő verseny, íjászat, légpuska, légpisztoly, kipróbáltuk a dartsot, filmet néztünk. Egyik napon a poroszlói Tisza-tavi Ökucentrumban voltunk kirándulni. Egy másik este az Őrálló Dicsőítő Zenekar jött vendégként, és a gyülekezeti ház udvarán tartott zenés előadást, koncertet. A körülbelül húsz gyerek között a kétévestől a tizennyolc évesig minden korosztályból jöttek, és örömmel vettek részt a programokban. A vasárnapi Istentisztelet volt a zárónap, ahol a gyerekek a héten tanult énekeket előadták a jelenlévőknek, családtagjaiknak. Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő és Pocsaj Nagyközség Önkormányzatának támogatását, valamint önzetlen segítőink munkáját. Istené legyen a dicsőség!

Kurta Szabolcs, lelkipásztor

You may also like...