Gyülekezeti élet Hajdúszováton a COVID járvány idején
2021. május 2-án, anyák napján országszerte megnyíltak a templomok, így nálunk is.
Már nagyon vártuk a találkozást. Még távolságtartással, maszk viseléssel, de örömmel üdvözöltük egymást. Elcsendesedett szívvel álltunk Isten előtt.
Ferenczi Pál, gyülekezetünk lelkésze köszöntötte az istentisztelet résztvevőit. Közös imádságban hálát adtunk Istennek, amiért megőrizte életünket és együtt lehetünk Vele közösségben.
Hálát adtunk az édesanyákért, nagymamákért, akik a hit útjára vezették/vezetik gyermekeiket és áldozatos munkával nevelték/nevelik fel őket. Azokért is, akik nincsenek már közöttünk, és azokért is, akik itt vannak velünk.
Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvéből hangzott Isten igéjének üzenete. Simon mágusról, aki úgy gondolta, hogy a Szentlelket is meg lehet vásárolni. Ebben a mi világunkban is nagy kísértés, hogy pénzen minden megvehető. Azonban Isten ajándéka pénzért nem vásárolható meg! Ő Szent Fiában ingyen kegyelemből adja annak, aki kéri Tőle. „Kérjetek és adatik nektek!” – hangzott az igei üzenet.
Május 17-én egyházmegyei vizitáció volt nálunk, melynek célja a 2020. évi gyülekezeti élet értékelése mellett, a küldöttek személyes találkozása a gyülekezet tagjaival. Ez alkalommal hozzánk érkezett Hadházi Tamás esperes úr és Szilágyi János gondnok úr.
A Presbitérium teljes létszámban jelen volt az istentiszteleten. A Szentlélek ünneppé tette bennünk ezt a napot. Az igehirdetés szolgálatát Esperes úr végezte. A kegyelem ereje által szólt hozzánk Isten igéje az ApCsel-ből, a pogányok megtéréséről. Arról, hogyan készíti el Isten az emberi szíveket, azét is, aki hozza az áldást és azét is, aki befogadja azt. Isten nem személyválogató! Adja az Ő Szentlelkét annak, aki kéri Tőle, a pogányoknak is. Kornéliusz háza népével és barátaival készen voltak, örömmel fogadták az áldást. Mi is hallhattuk a bátorító, figyelmeztető kérdést: – Ti vettétek-e a Szentlelket testvérek? Mit válaszoltok erre?
Öröm volt hallani, fogadni a biztató, bizonyságtevő szavakat.
Ezután nyílt presbiteri gyűléssel folytatódott a napirend. Gondnok úr áldás kívánással köszöntötte a presbitérium tagjait, kifejezve örömét azért, hogy lehetőség nyílt a személyes találkozásra. Értékelte és megköszönte Ferenczi Pál tiszteletes úrnak a 2020. évről, a gyülekezeti életről, munkáról szóló részletes, precízen elkészített beszámolóját.
Esperes úr személyes köszöntője után rövid beszélgetés folyt a presbiterekkel, az elmúlt évről. Végül gondnok úr kérése az volt, hogy valaki írhatna arról, hogyan éltük meg mi az elmúlt évet!
Ferenczi Pál tiszteletes úr mindannyiunk nevében megköszönte a testvérek közöttünk végzett szolgálatát és életükre Isten gazdag áldását kérte.
Az elmúlt 2020. év márciusában váratlanul alakultak életünk körülményei. Elért bennünket a COVID-19 világjárvány, ezért mozgásunkat, életterünket korlátozó óvintézkedések léptek életbe. Közterületeken kötelező lett a maszkviselés. Részleges ill. a fertőzéssel kapcsolatba kerülés esetén teljes kijárási tilalmat rendelt el az országos Tisztifőorvos, az Operatív Törzs. Egy időre bezártak az iskolák, a templomok. Megkezdődött az online oktatás, ill. a távmunka, ahol ez lehetséges volt. Volt, ahol munkahelyek szűntek meg, vagy kevesebb jövedelemért, rövidített munkaidőben dolgozhattak.
A média csatornáin át megannyi rémhír, félelmet keltő hír zúdult ránk az egyre terjedő vírusról, halálos áldozatokról, a járvány világméretűvé válásáról. A bezártság, elszigeteltség, a betegségtől való félelem, a családtagok, egymás féltése nagy súllyal nehezedett az idősekre, fiatalokra egyaránt.
Más-más nehézségbe ütköztünk aszerint, hogy hol élünk, hány tagú a család, hány generáció él együtt egy háztartásban. El tudjuk-e látni magunkat, családunkat? Be tudjuk-e szerezni a szükséges élelmiszert, gyógyszereket vagy segítséget kell hozzá igénybe vennünk? Milyen mértékben van egyetértés, kommunikációkészség a családtagok között? Milyen lehetőségünk van a távollévő családtagjainkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal való kapcsolattartásra?
A megszokott közösségi: a gyülekezeti, a nőszövetségi alkalmaink, a hitünkben erősítő személyes találkozások, beszélgetések is egyre inkább kezdtek hiányozni. Alig voltunk túl a tavaszi evangelizációs héten, még fülünkbe zengett a tanult ének: „Jézus az életem megváltója, bűnömért adta magát!” Mint Jézus tanítványai a hajón, a viharos tengeren hánykolódott a szívünk. Küzdelmek helye lett az otthonunk!
Saját magunkkal is harcot kellett vívnunk azért, hogy stabilokká váljunk, hogy belső békénk helyreálljon, hogy figyelhessünk és mások szükségét meglássuk, segíthessünk. Kevésnek, kicsinek, tehetetlennek éreztük magunkat bajainkkal szemben. Éreztük, hogy az istenellenes erők felerősödtek körülöttünk. Isten Lelke azonban munkálkodott bennünk, és mi nem kerestük máshol a segítséget, hanem kiáltásra késztetett minket: „Urunk, segíts, mert elveszünk!” és „Elvész a mi népünk, mert nem ismer Téged!”
Az Úr nem nézte érdemtelenségünket, és adta a választ szívünkbe: „Kicsinyhitű, miért kételkedsz?” „Ne félj! Csak higgy!” „Gyertek hozzám mindnyájan…!” Ekkor félelmeink csitultak, megláttuk, mit kell tennünk. Békességre leltünk. A hitünk megerősítésére sok segítséget kaptunk.
Ferenczi Pál tiszteletes úr feleségével, Ildikó tiszteletes asszonnyal rendszeresen eljuttatták hozzánk a gyülekezeti kiadványokat, az aktuális hírekkel, evangéliumi tanításokkal, és Dr. Kocsisné Asztalos Anikó tiszteletes asszony imádkozásra buzdító „imafonalát”.
Az igei útmutatás mellett felhívták figyelmünket az igehirdetések, istentiszteletek hallgatásának lehetőségére TV-n, rádión interneten keresztül is, ily módon is bekapcsolódtunk a Református Egyház lelki közösségébe, Krisztus gyülekezetébe. Óvatosságra is intettek bennünket a ránk zúduló információkkal kapcsolatban, és különösen is nagy odafigyeléssel végezték szolgálatukat az Úrban a járvány idején.
Hálát adunk értük és munkatársaikért Istennek, az Idősotthonban való helytállásukért, a különösen nehéz időben, amikor decemberben súlyosbodott a helyzet és sok lakó és dolgozó is megbetegedett. Az intézmény vezetői és dolgozói beosztásuktól függetlenül, felelősségteljesen végezték el a nagy fizikai és lelki erőt kívánó feladatokat.
Az Úr megáldotta munkájukat, meghallgatta az értünk mondott imádságaikat, és a betegek lassan meggyógyultak, de a látogatási tilalom még sokáig megmaradt.
2021 tavaszán, a településen még a korábbiaknál is súlyosabbá vált a helyzet. Otthonainkban voltak megbetegedések, környezetünkben voltak elhalálozások.
A lelki próbák között erőnk, tűrőképességünk határaihoz érve, gyakrabban csendesedtünk el az Úr előtt és olvastunk Bibliát, majd megújult erővel tértünk vissza a munkánkhoz, és lett valósággá számunkra is a Debreceni Kollégium jelmondata: „Orando et laborando” imádkozva és dolgozva!
Hálát adunk mindazokért, akik segítették, biztosították a kórházak, intézmények, iskolák működésének rendjét, a tudósok munkájáért, a védőoltások elérhetőségéért, mindenkiért, akik mások iránti felelősséggel éltek és élnek. Imádkozunk Isten igéje terjedéséért, lelki gyógyulásáért, ébredésért, népünk jövőjéért és más népekért, Krisztusban hűséggel szolgáló lelkészekért, testvérekért! Van kiért és miért imádkozni!
A 2020. évet úgy fogjuk emlegetni, hogy nagyon nehéz év volt számunkra! „De mindez ideig megsegített bennünket az Úr!” – és ezután is Ő fog megsegíteni!
Molnár Imréné presbiter
