Esztárban is Dániel nyomában

Istennek hála, folytatva az immár több mint egy évtizedes hagyományt ebben az esztendőben is sor került az Esztári Református Egyházközség által megszervezett Bibliatáborra.
A tábor néhány elemében az előző évekhez hasonlóan zajlott, hiszen nagy örömünkre az idén is ellátogattak hozzánk, gyülekezetünkhöz és a táborozó gyermekekhez oly hűséges holland testvéreink.
Isten érezhető közelsége, a gyermekek szeretete és a közösen végzett szolgálat erős köteléket teremtett Veenendaal-i gyülekezetből érkező barátainkkal.
A nyári szünidő hatalmas terhet ró a kisgyermekeket nevelő szülőkre, hiszen a gyermekek felügyelete nagyon sok családban nehezen megoldható, ezért az előző évektől eltérően most először egésznapos ellátásban részesültek a táborozó gyermekek.
Kicsikkel és nagyokkal egy családként, hitben és szeretetben együtt erősödve ismerkedtünk Dániel és barátainak csodálatos történetével, csendes, alázatos, félelmet nem ismerő példaértékű, erős hitével.
A minden korosztály számára befogadható délelőtti hitmélyítő foglalkozások és a finom ebéd után délutánonként a játéké és sporté volt a főszerep.
Köszönjük a szülőknek, hogy ránk bízták legféltettebb kincseiket, gyermekeinket.

You may also like...