Gyülekezeteink
- (20) „Én nem a Krisztus vagyok.” (János 1,19–34)Nem ő volt a világosság, mondja az Ige Keresztelő Jánosról, de JÉZUS KRISZTUS VILÁGOSSÁGÁRÓL KELLETT BIZONYSÁGOT TENNIE (1,8) – 1. Nem Keresztelő János volt a Krisztus. Az ő ítéletes szava, szigorúsága, morózus prófétai alkata áldott útkészítés volt, egy olyan világban, ahol minden összekeveredett, és ahol egyértelműen kellett mutatni, előkészíteni az utat. De Jézus Krisztus nem ilyen volt. Persze nemcsak ez a tény bizonyítja azt, hogy nem Keresztelő János a Krisztus, hanem egyszerűen az, hogy ő egy ember, egy a sok közül, most éppen áldott küldetésben. – 2. Nem is mi vagyunk a Krisztus, mai keresztyének. Mi legfeljebb Krisztust követők lehetünk, Krisztus–hordozók, krisztusiak, az Ő kegyelméből. Tehát mi egy határon túl alig, illetve kivételes helyzetekben tudjuk feláldozni az életünket másokért – főként közvetlen szeretteinkért. De minden ilyen emberi áldozat is lényegét illetően hiábavaló, mert nem hoz örök, tartós megoldást, megváltást. – 3. Egyedül Ő, a názáreti Jézus a Krisztus, Isten Fia, Megváltó (29–34). Mi Őrá mutatunk, Őt hirdetjük, Őrá irányítjuk mások figyelmét.* Példabeszédek 1,10–19 14. zsoltár Hozzáfűzés az igemagyarázathoz: * – Ennyi, amit mi tehetünk. – Ez a szolgálat azonban megújít, örök értelemmel ajándékoz meg már itt is. – Őróla hangosan, bizonyossággal kiáltunk, de nem magunkból kiindulva, hanem igeszerűen tesszük ezt, ahogy Keresztelő János Ézsaiást idézi (23–28). – Őróla szólunk igeszerű bizonyossággal, akihez nem vagyunk méltók, de aki azzá formál bennünket, előttünk jár és mögöttünk áll, körbeölel (Zsoltárok 139,5). – Ennyit tehetünk mi, és kivételezett időktől eltekintve nem kér ennél többet tőlünk a mi Urunk, nem kér tőlünk értelmetlen, hősködő, önmegvalósító áldozatokat. Az Ő egyszeri, tökéletes áldozata után, ha bizonyos esetekben a mártíromság elkerülhetetlen is, de teológiai értelemben legfeljebb csak hitvallás lehet, ami persze szintén nagy áldás…