Gyülekezeteink
- (19) „…róluk mondta…” (Lukács 20,9–19)Nagy ajándék ez, nagy méltóság: Isten szőlőskertjében dolgozhatunk, Isten munkásai, szolgái lehetünk (9). A „Gazda” elutazott, nincs minden mozdulatnál a nyomunkban, de folyamatosan figyelmeztet, hogy Ő nem feledkezett el szőlőjéről, hiszen szolgákat küld hozzánk, munkásokhoz, gyümölcsökért (10). Mi azonban elfeledkeztünk arról, hogy a szőlőskert nem a miénk. Ez a bűn: – Isten ajándékát az ember magának tulajdonítja; – szolgálat helyett elkezd uralkodni; – a „Gazda” követeinek figyelmeztetését számonkérésnek veszi, és a legbrutálisabb eszközöktől sem riad vissza; – megveri, meggyalázza, megöli az Isten ügyének követeit; – majd a „Gazda” egyszülött Fiát sem kíméli; – hogy végleg övé legyen a szőlő (11–15). Mit érdemelnek az ilyen munkások, akik így visszaéltek a „Gazda” bizalmával? Kivetik őket a szőlőből és másoknak adják azt (16). Hogyan viszonyulunk Isten Fiához? Kinek tartjuk Őt? Minden más viszonyulásunkat ez határozza meg. Aki Isten Fiában, Jézus Krisztusban nem hisz, az „megveti” a szegletkövet, így az egész épület összedől és maga alá temet (Zsoltárok 118,22). Itt most rólunk van szó! Zakariás 10 450. dicséret Hozzáfűzés az igemagyarázathoz Aki Jézus Krisztusban nem hisz, az nem hisz Istenben, nem bízik a másikban, nem becsüli meg a lakott földet, a szőlőskertet, hanem mindent, minden áron, halálos önzésben csak önmagának akar. Olyan ez, mint amikor valaki az épület meghatározó boltozatából kivésetné a szegletkövet. Összedőlne az egész! Templomunk főbejáratánál egy ilyen hatalmas vörös szegletkő tartja az egész homlokzatot, a fölötte magasodó tornyot. A szegletkő nélkül nincs épület! Ma máshol vannak a példázat hangsúlyai, mint Jézus korában, de ugyanolyan erővel szól, rámutat valóságos állapotunkra: rólunk szól, megrettent és megtérésre hív. Boldog az, aki megrettenhet, megtérhet, és a szőlőskert rábízott kis szegletében, áldozatokat hozva, másként élhet.