„…Talán elfogyott az Úr türelme? Ilyeneket tenne velünk? Az ő igéi javára válnak annak, aki becsületesen él!” (Mik 2, 7b)

Kedves Testvérek!

A mikeási idő, a babiloni fogsághoz kapcsolódó időszak egy gondterhes periódus volt. Az emberek szociális helyzete elviselhetetlenné vált, főleg a kisebb településeken, falvakban. Az istentiszteleti alkalmak ál-, hamis istentiszteletekké fajultak.

Az emberek saját maguk állították fel az értékrendjeiket, hátat fordítva Istennek, hátat fordítva az isteni mértéknek. Saját előnyeiket keresve zúzták szét a gyülekezeteket, törtek szét minden emberi közösséget. Ott ahol nem Isten rendje a mérték, ott a szétzüllesztés, a széthúzás természetes következmény.

A próféta – magányosan bár – de Istenhez fordul, hogy Isten meghallgassa imáját, melyben azért könyörög, hogy az emberek visszataláljanak, visszatérjenek a helyes útra, és Isten törvényeit, rendelkezéseit követve állhasson vissza, állhasson helyre Isten rendje.

„Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt?” (Mik 6, 6a).

„De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem!” (Mik 7, 7).

E rövid helyzetkép, melyből megismerhetjük a próféta korában uralkodó helyzetet, meg tudhatjuk azt is, hogy az Istentől való elfordulás az emberi kapcsolatokat is megmérgezi. „Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is az ellensége” (Mik 7, 6), csak egy kiút van: visszatérni Istenhez! Követni Istent!

Az akkori, és a mai történések alapján észrevehetőek a hasonlóságok, a próféta által leírt idők eseményei, és a mai idők, a mai kor eseményei, történései között. A „csúfolódók” hangja tolakodóan erőszakos, embertelen módon tőr előre, és eltiporja a szelíd hangot, elnyomja, az Istent követő közösségek csendes, alázatos hangját.

Markánsabb párhuzam állapítható meg az ószövetségi társadalom és az újszövetségi társadalom között. Az a prófétai vágy, amiért a próféta folyamatosan imádkozik, megvalósulni látszik Isten ama gondviseléséből, miszerint, az Ő mértékét, Jézus Krisztusban véglegesen kinyilvánította az újszövetségi emberek részére.

Az ember Isten fölé helyezi magát, ő szeretné irányítani saját, és mások életét, sőt az egész világot. Ő akarja megszabni az aktuális mértéket, értékrendet. A „földi hatalmasságok”, és mindenki be kell lássa, hogy ez nem így van, ennek nincsen semmi valóságos alapja!.

„   De eljön még számodra az ítélet napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar!” (Mik 7, 4b).

A világot, annak Teremtője irányítja, a mérték-, és értékrendet mindenkor a teremtő Isten határozza meg, melyet Fia által, a Szentírásban rendelkezésünkre is bocsátott. Az önzőség, egoizmus az ördög műve, amit csak és kizárólag Jézus Krisztus ereje tud legyőzni, megállítani.

„Nem különb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga az ő uránál.” (Mt 10,24).

Tudjuk, és a történelem folyamán sokszor evidenciává lett, hogy ahol nincs jelen Isten az emberek életében, ott zűrzavar támad, ott a zűrzavar és a káosz uralkodik. De Isten mindvégig keres bennünket, keresi az embert, és el nem hagyja az övéit!

A prófétai-, és a mai idők közötti erős hasonlóság olvasható ki az akkori és a mai cselekedetekből.

A 21. század embere, mindent a maga feje után akar elvégezni, elérni, kizárva életéből Istent.

Önző felfogások vezérlik, csakis a saját maga önös érdekeit helyezi előtérbe. Hajlamosak vagyunk elfeledni, a krisztusi tanítást, és Jézus Krisztus által, oly sokszor említett szeretet törvényt!

A 21. század embere, társadalma nem képes felfogni, megérteni, hogy milyen gyengék, sérülékenyek vagyunk, hogy az ördög kisértésének nem tudunk ellent mondani, hogy Krisztus nélkül milyen könnyen megkísért bennünket a gonosz hatalom.

Ha elfordulunk Istentől, Jézustól, magunk erejéből nem tudunk megállni, még akkor sem, ha azt gondoljuk, hogy erősen állunk!

Nehezen veszünk tudomást arról a – ma már szinte közhellyé vált – kijelentésről: Jézus nélkül lehet élni, de minek?

Jézus nélkül nincsen üdvösség, Jézus nélkül nincsen kapcsolatunk az Atyával!

A prófétával együtt, nekünk is van reménységünk: „De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem!” (Mik 7, 7).

Várjuk az Urat, és maradjunk meg benne, hogy Ő is megmaradhasson bennünk! Csak az Úrral közösségben van értelme életünknek, szolgálatunknak. Vegyük tudomásul, hogy a Szentháromság Isten nélkül nincsen gyümölcsöző élet, gyümölcsöző szolgálat! Nem teremhetjük a Lélek gyümölcsét!

Szíveink kitárt kapuival várjuk az Urat, hogy kegyelme által megszabaduljunk e jelenlegi próbatételtől, hogy újult erővel és megerősödött hittel, szolgálhassuk Jézus Krisztus Egyházát, Isten örökkévaló országát!

A mikeási korban bekövetkezett próbatételekből Isten kiszabadította népét, így reménységünk van, hogy Isten kiszabadít bennünket is – a 21. század emberét – a jelenlegi nyomorúságból!

Ha ez bekövetkezik, és ennek részesei lehetünk, akkor megszűnik az elzártság, a távolságtartás, és magasabb sebességi fokozatba kapcsolva, újult erővel szolgálhatunk, szolgálhatjuk az ébredés csodáját, hogy kinyitva szíveink kapuit Krisztus előtt, közelebb kerülhessünk a Szentháromság Istenhez, és ez által, a gyülekezeteink, egyházunk tagjaihoz, a keresztyén emberekhez.

A Szentháromság Istennel soha nem kell védőtávolságot tartanunk, vele kapcsolatban nem szabad távolságot tartani, oly annyira, hogy azon legyünk, hogy Ő mindig és mindenkor bennünk éljen, bennünk élhessen!

Adja Isten, hogy így legyen! Ámen!

Debrecen, 2021. február 19.

Török Csaba Pál

DREM PSZ elnöke

You may also like...