Az oldal feltöltés alatt…
- (3) „…Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” (2Korinthus 3,1–3)A megváltás örömhíre azok számára hír, mégpedig a világ legnagyobb örömhíre, akiknek szívébe Isten az evangéliumot, Szentlelke által, felírta. Minden más felirat elfelejtődhet levéltárak rengetegében, megfakulhat, eltűnhet; ez üdvösségesen megmarad. Mivel ezt az örömhírt Isten írta fel a szívünkbe, ezért annak örökségére Isten a garancia, vagyis nem tőlünk függ a maradandósága. Isten beírt minket az Élet könyvébe. Akkor is megmaradunk az Isten megváltó szeretetében, ha próbatételeink vannak az életben, ha mélypontokat tapasztalunk a hitben, ha a szívünk elnehezedett, ha az értelmünk megkopott (3). A megváltás örömhíre csak kegyelem által, hitben járva érvényes. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy sokaknak ez nem hír, nem tudnak vele mit kezdeni, nem értik, megbotránkoznak rajta. A mi feladatunk csupán annyi, hogy mindenkor hirdessük és éljük az evangéliumot. Az Úr pedig hatalmasan cselekszik majd az emberek között. Lám, az apostol megérkezett a hatalmas, sokszínű Korinthusba, a görög bölcselet és okoskodás egyik fellegvárába, ahol Jézus Krisztus evangéliumának emberileg semmi esélye sem lett volna. Az apostol szólt, először a zsidóknak, majd mindenkinek, és az Úr cselekedett, így gyülekezet jött létre a városban (2). Persze, nem volt könnyű Korinthusban Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni (Cselekedetek 18,1–17), a gyülekezet megalakulása után is sok nehézséggel kellett megküzdeni; de Isten a bajok által is cselekszik. Az Ő hatalma a garancia. Az élő Isten cselekvő, szabadító hatalmára mutat az apostol, amikor kétségbe vonják szolgálatát: az Úr cselekedett itt, ennek bizonysága maga a korinthusi gyülekezet. Pál nem magát védi, nem az eredményeire mutogat, hanem arról a hatalmas Istenről tesz bizonyságot, aki munkált általa. Pál nem önmagát ajánlja, hanem arra az Úrra mutat, aki ajánlja őt magát is. De jó tudni, hogy ebben a világban, ahol folyamatosan önmagunkat kell prezentálni, ajánlgatni; egyszerre legjobb voltunkat bizonygatni és védekezni; ott az Isten gyermekeit maga az Úr ajánlja, akkor is, ha emberileg már nem kellünk senkinek. Az Úr ajánlólevele örökre és üdvösségre szól (1). 2Sámuel 16,5–14